Alprogramvezető:
Dr. Balogh Zsolt György
tanszékvezető egyetemi docens
PTE ÁJK Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék
A jogi informatikai doktori programot az Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájának keretében 2001-ben indítottuk. Az általunk kidolgozott képzés programját a MAB 2002-ben akkreditálta, s azóta is ez az ország egyetlen informatikai jogi doktori képzése. A képzés szakmai vezetője Balogh Zsolt György egyetemi docens.
Az indulás óta több mint 40 fiatal kutató került kapcsolatba a doktori programmal, a többség levelező, 2 fő pedig nappali munkarendben. A szervezett képzés időtartama 6 félév, melynek során a jelöltek különböző tárgykörökbe tartozó előadásokat hallgatnak, vitanapokon és egyéb szakmai rendezvényeken vesznek részt. A képzés nagy hangsúlyt helyez a hallgatók egyéni kutatómunkájára, a szakirodalom minél teljesebb körű feldolgozására, önálló publikációs tevékenység kifejtésére. A havonkénti egy napos konzultáció lehetőséget biztosít az egyéni felkészülés segítésére és a megszerzett ismeretek ellenőrzésére.
A képzésre jelentkező jelöltnek jogi vagy más felsőfokú végzettséget tanúsító diplomával kell rendelkeznie. Előfeltétel legalább egy idegen nyelv középfokú nyelvvizsgával igazolt ismerete, a doktori fokozat megszerzéséhez pedig egy további idegen nyelvből kell legalább alapfokú vizsgát tennie. A jelöltnek a jelentkezéshez csatolnia kell választott kutatási témája vázlatát és a felvételi bizottság előtt jogi informatikából szóbeli vizsgát kell tennie. A felvételi vizsga során előnyt jelent a korábbi kutatási és publikációs tevékenység. A program keretében eddig 4 fő szerzett PhD fokozatot és további 4 doktorjelölt esetében van folyamatban a fokozatszerzési eljárás.
A képzés célja olyan tudományos kutatók felnevelése, akik jogi vagy egyéb területen megszerzett alapvető szakképzettségükre építve az informatikai, távközlési és médiaszektort érintő speciális szabályozási kérdések területén önálló kutatások folytatására alkalmasak. Képesek szuverén és tudományosan érvényes következtetések levonására, a felsőoktatási intézményekben önálló oktatási programok indítására, és a tudományos utánpótlás nevelésében való részvételre.